Minőségpolitika
A vállalkozásnak elsődleges célja, hogy a borászati és élelmiszeripari berendezések valamint a veszélyes folyadékok és olvadékok tárolására szolgáló, nyomástartó edények nem minősülő tartályokhoz kapcsolodó műszaki és ügyviteli tevékenységével maradéktalanul megfeleljen a konkrét megrendelői igényeknek.
Fontos számunkra, hogy munkatársaink átérezzék az emberi erőforrás elsődleges prioritásába vetett hitünket:
erkölcsi, valamint anyagi megbecsülésükkel kívánjuk biztosítani hosszú távú lojalitásunkat, valamint egyenkénti hozzájárulásunkat a vállalkozás fejlődéséhez, prosperitásához.
Úgy érezzük, hogy a vállalkozásunk által gyártott berendezések rendkívül pozitív vevői megítélésen túl méltán lehetünk büszkék telephelyünkre is, amelynek megjelenésével, felszereltségével és a munkatársainknak nyújtott munkakörülményeivel európai színvonalat képviselünk.
Vállalkozásunk ismertségéhez és elismertségéhez nagymértékben hozzájárul az a felismerésünk, hogy az egyedi vevői igényeknek, valamint a változó piaci kihívásoknak csak rugalmasan alkalmazkodva, illetve folyamatosan megújulva vagyunk képesek megfelelni.
Mindent megteszünk annak érdekében, hogy vevőközpontú vállalkozási stratégiánkkal, megbízható munkánkkal elnyerjük, illetve fokozzuk megrendelőink megelégedettségét, így erősítve a vállalkozás térségben elfoglalt piaci pozícióját.
Minden jog fenntartva - 2010